Tegnap a hagymavágás volt a téma, hogy hogyan lehet sírás nélkül megúszni. Az egyik módszer erre, ha felvágás előtt a hűtőbe tesszük 15 percre.
Jöhet az ötlet, hogy akkor miért ne tároljuk mindjárt mindig a hűtőszekrényben a hagymákat?
Ez nem túl jó ötlet. Tudtátok, hogy a hagymák ott megpenészesednek? Ennek az az oka, hogy a nedvességtől megpuhulnak. A fokhagyma sem való a hűtőbe, mert ott először hajtani kezd, aztán gumiszerű lesz, megkeseredhet és szintén penészedésre hajlamos.
Sokkal jobb, ha száraz és hűvös helyen tároljuk őket, de a hagymát még csak véletlenül sem a krumpli mellett. Na, nekem ez egy ideig sikerült, ráadásul a spájzban, ahol túl hideg is van a napokban.
A krumpli és a hagyma nem szeretik egymás társaságát, csak a paprikás krumpliban. Ha közel vannak egymáshoz a kamrában vagy pincében, mindkettő sokkal hamarabb tönkre megy. Én a saját káromon tanultam meg.
Hát persze, hogy a krumplit sem lehet hűtőben tartani.
Az ott lévő hideg a burgonyában lévő keményítőt cukorrá alakítja, ezért lesz a megfagyott krumpli is édes. Tartsuk őket is inkább egy száraz, hűvös helyen (ha most nálatok is túl hideg lenne a garázsban vagy a pincében ezekben a fagyos napokban, akkor inkább tegyétek át, messze még az új krumpli szezonja).
Ha pedig csak kevesebb mennyiséget vesztek időről időre a boltban, akkor ugye nem kell mondanom, hogy a műanyag zacskó, amiben hazahozzátok nem alkalmas a tárolására? Inkább tegyetek a kosárba pár extra papírzacskót a kenyeres szekciónál és abban tartsátok.
Még egy zöldség, azaz gyümölcs, amit soha ne tegyetek a hűtőbe: a paradicsom
Abszolút íztelen lesz és lisztessé válik. Tegyétek egy tálba vagy én egyszerűen az ablakpárkányon tárolom őket, olyan szépen mutatnak. Vagy ha nagyon sok van és még szeretném érlelni őket, akkor egy befőttes üvegbe teszem őket, hogy érje őket a nap és a tetejére teszek egy piros almát.
Ugyanígy, ha szeretnéd, hogy megérjen az avokádód, semmiképpen se tedd a hűtőbe.
Viszont ha már érett avokádót vásároltál, és később szeretnél csak megenni, akkor az mehet a hidegre.
Azt talán már tapasztaltátok, hogy mi történik a banánnal, ha hűtőbe kerül.
Hamarabb megbarnul, és az íze is megváltozik. Tartsuk nyugodtan azt is a konyhapulton. Az alábbi gyümölcsök is tovább érnek, még a leszedésük után is, így ha hűtőbe teszed őket, akkor veszítenek ízükből, illetve sokuk lisztessé válik, mint a paradicsom. Amíg nem értek be, ezeket se tárold ott: kivi, körte, szilva, mangó, papaya, birsalma, ananász, sárgabarack, sárgadinnye.
A zöldfűszerek sem valók a hűtőbe.
Megfonnyadnak, elveszítik az aromájukat, ha átveszik más ételek szagát. Ha vágva vesszük, mint például a petrezselymet vagy rozmaringot, akkor felhasználásig állítsuk vízbe, mintha virágcsokor lenne. Ha a rozmaring gyökeret eresztene, akkor akár el is ültethetjük. Így lett Liának lejárós, sárgacímkés rozmaring ágból a balkonon bokra.
A petrezselyem jó fagyasztható is.
Aprítsuk össze és tegyük egy jól záródó dobozba. Ha szükség van rá, akkor nem kell felolvasztani, hanem egyszerűen kicsippentünk belőle egy kicsit és rá/beleszórjuk az ételbe, olyan, mintha friss lenne!
Bazsalikomot meg bármikor nevelhetsz otthon, egyszerűen!
Mondják, hogy a kenyeret se tegyük a hűtőbe.
De őszintén, ez kinek jutna az eszébe?? Ellenben nálunk mindig van pár szelet a fagyasztóban, jól jöhet az ünnepnapokon, ha vagy elfelejtettünk venni, vagy már kifosztották előttünk a helyi boltot.
Sokan hűtőben tárolják a drágább olajokat.
Ezeknek is jobb, ha csak száraz, hűvös helyen tartjuk, ha sokáig nem használjuk fel őket. A hűtőben nagyon besűrűsödnek. Például én az ajándékozásig ott tartottam az olajban marinált sajtgolyókat, de mielőtt átadásra került a sor, egy nappal korábban kivettem, hogy újra szép legyen.
Aminek az állagának szintén nem tesz jó a hideg az a méz.
Teljesen felesleges a hűtőben tartani, csak kikristályosodik, ráadásul ha rendesen le van zárva az üvege, akkor tulajdonképpen az idők végezetéig eláll, de annál úgyis hamarabb elfogy, ha máskor nem, hát a karácsonyi mézeskalács sütésekor.
Jut eszembe: a sütőtök
Na annak sem tesz jót, ha lehűtjük. Mehet az is a kamrába, de vigyázzunk a szomszédságára! Ne tegyük banán, alma és őszibarack (vagy más érett gyümölcs) közelébe se a főző- se a sütőtököt, mert megsárgulnak, majd megromlanak. A főzőtök előbb megsárgul, majd hamar megromlik. Megfelelő hőmérsékleten (hűtőnél kevésbé hideg helyen) akár2-3 hónapig vagy a nagyobbak fél évig is eltarthatók.
Ahogyan a mézet, a lekvárt is felesleges hűtőbe tenni,
…hiszen a gyümölcsben található és persze a hozzáadott cukor is kiváló tartósítószer, ezért néhány hétig a felbontás után is eláll szobahőmérsékleten, persze ha nem negyedannyi cukorral és dzsemfixszel főztük be, mert ebben az esetben jobb, ha hűvösebb helyen tároljuk.
Én a vajat sem tartom hűtőben
Nálunk elég sok vaj fogy és nincs is olyan meleg, ezért nem lesz baja a pulton tárolt vajnak, ráadásul sokkal finomabb és könnyebben kenhető, mintha hideg lenne. Egyébként is vannak nagyon praktikus vajtartók, a legjobb a vizes (abban garantáltan nem avasodik meg a vaj), bár olyanom még nincs, de nagyon szeretnék.
Van még egy élelmiszer, amiről tévhitek keringenek, hogy a hűtőben kell tartani, ez a kávé.
Hosszú évekig én is ott tároltam, amíg nem néztem utána és kiderült, hogy ezt bizony nem jól tettem. Ha azt szeretnénk, hogy a kávénk megőrizze az aromáját felbontás után is, akkor tegyük egy jól záródó, nem átlátszó üvegbe, és még az üveget is tegyük sötét, SZÁRAZ, hűvös helyre.
Miért nem való a kávé a hűtőbe?
Mert ott nagyon lehűl, és mikor kivesszük, kinyitjuk a dobozt, bepárásodik, majd a pára lecsapódik, növelve a kávé nedvességtartalmát, és rontják az aromáját. Persze kávézaccot érdemes a hűtőben tárolni, hogy elvegye a hűtőben a kajaszagot:
A kávéhoz hasonlóan a fehérjeporok sem valók a hűtőszekrénybe, pont az előbb említett okok miatt.
Amúgy a tojást is felesleges…Én is jobban jártam volna, ha nem teszek a hűtő ajtajába, a számukra kialakított tartókba…de ez már egy következő sztori, ezúttal a szépségápolás témakörben! 😀 UPDATE: itt írok róla
Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod. Ha van kedved tovább olvasni, a bejegyzés alatt hasonló cikkeket találsz, nézd meg őket, hátha valami még felkelti az érdeklődésedet.
Ha szeretnél praktikus háztartási tippeket, akkor lájkold a facebook oldalunkat, minden héten hasznos tanácsokat osztunk meg Veled!
Legutóbbi hozzászólások