[SZEMÉLYES TÖRTÉNET] Mikor megismertem a későbbi (első) férjemet (aki a nagyfiam édesapja), megdöbbenve tapasztaltam, hogy mennyire kiszolgálta az (olasz) anyukája, aki olyan igazi MAMMA volt. Este levette az ifjú ruháit, leszórta a földre, otthagyta, másnap, mikor elment dolgozni az anyukája feljött (az alatta lévő lakásba laktak a szülei, egy kétszintes társasházban), felszedte a szétszórt ruhákat, indított egy mosást, vasalt, takarított fél nap, aztán kezdte elölről a saját háztartásában, végül főzött, a másik, még otthonlakó nagy fiára is.
Ebben a vicces norvég ingatlanügynökség reklámjában jól kifigurázták az olasz bamboccione jelenséget:
“Amíg nem találunk Neked egy rendes feleséget, itt maradsz a Mamával!”
“Kezeket a paplan fölé!”
“Imádok a Mamával élni”
“Az én fiam túl fontos ember, hogy is tudna magára főzni”
“Miért kéne sorban állnom mindenért, amikor a Mama mindent megad nekem?”
Mikor odaköltöztem, akkor meg az lett anyósom szokása, hogy amikor a férjem elment reggel, kb. 8 órakor, feljött “szaglászni”, körülnézni, vizslatni, hogy vajon megfelelő módon viselem-e gondját az ő kisfiának? Nosza, erre én meg elkezdtem felkelni már reggel 6-kor, és minden egyes nap takarítottam, mint egy veszett egér – én, aki kamaszkoromban olyan rendetlen voltam, hogy a szobámba csak buldózerrel tudott volna bárki is bejönni! Ráadásul egy hülye, fényes, bordó járólap volt szinte az egész lakásban, amin a takarítás után 5 perccel már meglátszott a por, akárhogy igyekeztem. Egymás után fejlesztettem ki újabb és újabb takarítási trükköket, hogy legalább arra a pár percre legyen már pormentes a padló, amíg tart a “körletszemle”.
Azért tudott ilyen könnyen közlekedni ki-be, mert eleinte kívülről volt betéve a zárba a lakáskulcs (ez egy 3 lakásos társasház volt, így ez nem jelentett problémát), később ezt visszavonattam az ex férjemmel (azt hiszem, nem nagyon kell magyaráznom, hogy miért lett EX a férjemből, és akkor még nem is meséltem az ex apósomról…). De a Nonna-t ez sem zavarta, egyszer megesett, hogy lementem a boltba, de elfelejtettem valamit. Mire visszaértem, már javában nyomta a gépi espresso-t a konyhában – Elfogyott a kávém! – felkiáltással, és nem jött túlságosan zavarba.
Egyszer azonban megjárta, mert elutaztam, ő ragut főzött (ragú – az eredeti bolognai mártás), és nem volt otthon sűrített paradicsomja, ezért úgy gondolta, hogy körülnéz nálunk. Talált is, legalábbis szereinte és belenyomott egy egész tubus erős piros aranyat a rotyogó szószba 😀 . Mondanom sem kell, ehetetlen lett 😀
De térjünk vissza az eredeti témához: egyszerűen annyira elkényeztette a fiait, hogy azon csodálkoztam, hogy a feneküket maguk törlik ki. A volt sógorom életére rá is nyomta a bélyegét a Mama Hotel: a párkapcsolatai nem sikerültek, a lányok sorozatosan elhagyták, 40 felett jár, egyedülálló, se kutya, se macska – ahogy mondani szokták. A teljes körű kiszolgálás gyermekkora óta szinte kiirtotta belőle a kompromisszumkészség legkisebb csíráját is, ami egy működőképes párkapcsolathoz elengedhetetlen.
Ráadásul mindezek mellett úgy bántak az anyjukkal, mint egy cseléddel, utasítgatták és volt, hogy simán lehülyézték mások előtt. Akkor mondtam, hogy én ezt nem vagyok hajlandó hallgatni, és azt sem akarom, hogy a születendő gyerekem ezt hallgassa, ezt lássa példának.
Akkor azt is megfogadtam, hogy ha fiam lesz, soha, de soha nem nevelek hasonló Mama Hotel lakót,
…hanem az lesz a célom, hogy minél hamarabb önállósodjon. Szeretném azt hinni, hogy valamennyire sikeres volt az elképzelésem, de sokszor úgy érzem, hogy bár talán önállóbbak, mint a korosztályuk, de „szeretetből” én is sokszor túl körülugrálom/-tam a fiaimat bizonyos dolgokban. Erre akkor jöttem rá, mikor ágynak dőltem elég hosszú időre tavaly télen, és olyan volt, mintha megállt volna az élet a családban. Persze ez azért is volt így, mert jól szervezett a családunk, mindenkinek meg van a teendője, de rájöttem, hogy aránytalanul sok volt az én vállamon és sok mindenben én is kiszolgáltam őket.
Így tudatosan elkezdtem felkészíteni a fiúkat a későbbi önálló életre,
….mindegyiket a korosztályának megfelelően. David már nyáron megtapasztalta a Nagybetűs Életet, mert a nagymamájánál töltötte a nyarat külföldön, és mikor megérkezett, kiderült, hogy a Nonna nincs jól, így neki kellett például főznie. Mobil internete volt, korlátozott adatforgalommal, amit bizonyára nem online receptoldalak böngészésére fordított volna, így maximum facebookon tudtam neki tanácsot adni, pár ötletet és receptet.
Az ötlet, hogy készítek neki és az unokatestvérének egy könyvet, tanácsokkal, tippekkel, alapreceptekkel már korábban felmerült, ám először úgy gondoltam, hogy e-bookot készítek, amihez ugye ez a blog lenne a „háttértár”. Ám ez az eset rávilágított arra, hogy miért lenne jó nyomtatott formában is megírni, mert bár ritka az olyan eset, de mi van, ha elmegy a net? Vagy kevés az adatforgalom és valaki nem arra szeretné használni, hogy háztartási tippeket olvasgasson? Na meg ajándékként is sokkal szebb, ha egy lapozható könyvet kapnak, mintha egy linket, hogy nesze töltsd le vagy olvasgass 😀 Úgyhogy ezt a tervemet még nem adtam fel, bár az idő kevés jövő áprilisig és a költségek sem mellékesek. Szóval majd meglátjuk.
Addig is Liával együtt folytatjuk itt a praktikák megosztását, néhány személyes tapasztalattal és kudarc elmesélésével fűszerezve, azon okból kifolyólag, hogy az okos más kárán tanul. Azaz Te, aki itt olvasgatsz. Legalább azokat a hibákat nem kell elkövetned, amiket mi. 😀
Legutóbbi hozzászólások