A tegnapi bejegyzésben egy kísérletre invitáltalak Benneteket, hogy megnézhessétek, hogy vajon az ételmennyiség, amit egy nap bevisztek a szervezetetekbe, elegendő-e vagy netán túlzásokba estek? Egy kis személyes történet után leírom, hogy mit tegyetek.

 

Magam is elvégeztem ezt a próbát még pár éve,

 

…és megdöbbentő volt a végeredmény a számomra. Addig azt hittem, hogy viszonylag jól, megfelelő mennyiséget eszek. Egészséges volt az étrendünk…úgy nagyjából. Mindenkinek én szedtem. Igen ám, de valami megváltozott a táplálkozásunkban, miután vidékre költöztünk.

 

Akkoriban ment Jamie Oliver vidéki konyhája című sorozat. Ínycsiklandozó ételek, az általam kedvelt környezetben, egy kicsit vidékies, egy kicsit vintage. És sok vaj.

 

Jamie Oliver (forrás: ujriport.hu)

 

Addig, bár mindig is imádtam a vajat, nem vettem  – nem túlzok – talán soha. Még régen otthon ettünk vajas kenyeret (nyami), de később elterjedt ugye, hogy egészségtelen blabla. Külföldön élve meg eszembe se jutott, szinte csak olíva olajat használtam főzéshez, salátákhoz. Finom kenyér sem volt kapható a boltokban, így ez sem csábított vajvásárlásra.

 

Na de most!

 

Szinte mindenhez adtam vajat a főzés-sütés során! Nem üldözöm a vajat és nem gondolom, hogy önmagában egészségtelenebb lenne, mondjuk a napraforgó olajnál. Sőt. Viszont baromira hizlal. Rengeteg kalóriát tartalmaz.

 

A másik dolog, ami tényleg meglepő volt, hogy észre se vettem, hogy magamnak is annyit tálalok, mint a fiúknak (férjemnek és az akkor kamasz nagyfiamnak). Holott ülő munkát végző, akkor még szinte alig sportoló nő létemre sokkal kevesebb tápanyag bevitelre lett volna szükségem.

 

A harmadik dolog, ami megváltozott: a tányérjaink mérete

 

Akkoriban kaptunk Ikeás tányérokat, amik felváltották a korábbi étkészletet. Nézzétek meg a különbséget!

 

A barna tányérban csak a belső sötétebb körig pakoltuk az ételt, az Ikeásnál pedig a teljes felületére került a kaja. Ez nagy különbség!

 

És bizony ezeket a Ikeás tányérokat jól meg is pakoltam. A fiúknak kellett is az energia, de nekem ez bizony túl sok volt.

 

Akkor jött aztán a kihívásos teszt, amit kérlek Benneteket, hogy ti is végezzetek el egy napig.

 

Ne csaljatok! Senki más nem fogja látni az eredményt csak ti, önmagatokat meg nem éri meg becsapni! Azért írom ezt, mert bizony lesz olyan pillanat a nap során, amikor nem tetszenek majd bizonyos számok, és úgy dönt a tudatalatti (vagy akár a tudatos énetek), hogy ezt nem akarjátok látni és inkább törlitek vagy nem írtok be 1-2 dolgot.

 

De a cél most az, hogy megnézzétek, hogy jó úton jártok-e!

 

Szóval első körben nézzétek meg, hogy mennyi a napi kalória szükségletetek.

 

Kelleni fog egy testzsírszázalékot is mérő mérleg. Ha nincs otthon, akkor nézzétek meg a helyi patikában. Ha ott sincs, akkor elég a sima mérleg, és kb. saccoljátok meg a testzsírszázalékot, ennek a képnek az alapján:

 

 

Az alap kalória szükséglet kiszámítása egyszerűen elvégezhető, ide kattintva: https://biotechusa.hu/kaloriaigeny-szamitas/

 

Pár perc az egész, csak be kell írni a számot, hogy egy átlagos napon mennyi órát (vagy felet) foglalkoztok 1-1 tevékenységgel (mint pl. meló, tv-nézés vagy szex 😀 ). Ne aggódjatok, nem kell nevet megadni, csak életkort és senki más nem fogja látni a végeredményt.

 

Arra figyeljetek, hogy a nap 24 órából álljon  Nekem az elején ez nehéz volt 😀

 

Utána jön  a következő feladat: regisztráljatok a kalóriabázis.hu oldalon. Ezt ingyenesen megtehetitek, nem vesz igénybe túl sok időt.

 

Viszont, ami ezután jön az kicsit macerásabb.

 

De ne adjátok fel, légyszi! Szóval kell egy kis konyhai mérleg. Igen, ez a rossz hír, ma mindent le kell mérni, amit a tányérra szedtek. Mindent és egyesével.

 

Tényleg ne adjátok fel!! Nem olyan sok idő!

  • 1 perc, leméred az üres tányért
  • 1 perc: mersz 😀 mármint a kajából, pl leves
  • 1 perc: leméred a tele tányért.
  • Még egy perc: felírod, hogy mennyi az annyi
  • Következő fogás: külön először leméred a húst, majd melléteszed a köretet, azt is leméred, kivonsz stb.
  • Ezt is lejegyzed.

 

A nap végén leülsz a gép elé (vagy telefonról is működik) és bepötyögöd a kalóriabázisba. Szinte minden étel szerepel benne, csak a mennyiséget kell megadni. Vagy ha éppen az a sült vörösboros karalábé vagy mittudoménmi nincs a listán, akkor keresel valami hasonlót. Végül a jobb oldali sávban megnézed a végeredményt.

 

És meglepődsz. Szerintem. Nem is igazán a kalória mennyiségen, hanem a tápanyag összetételen.

 

Légyszi, tényleg ne csaljatok, ne egyetek egész nap salátát, ha egyébként pörkölt nokedlival a menü! Olyan napon csináljátok, amikor Ti is érzitek, hogy na ez lehet, hogy már túlzás…

 

És még egy rossz hír: a tejeskávét is bele kell írni, meg a 2 pohár gyümölcslevet, meg a két marék mandulát. Meg a chipset. Meg az az egy falatka vajaskiflit, amit bekaptál a gyerek után. És azt a kis kocka csokit se felejtsd el ám!

 

Ne akard önmagadat becsapni.

 

Más úgyse tudja meg, de neked, ha csak egyszer is, szembesülnöd kell a számokkal, hogy valójában mennyit eszel. Ha kész a napi jelentés, akkor vesd össze azokkal a számokkal, amit a kalóriaszámítás után kaptál. Több? Kevesebb?

 

Tudtad, hogy az sem jó, ha túl alacsony a bevitt kalória mennyisége? Főleg, ha rossz arányban vannak a tápanyagok, például túl kevés a fehérje és túl sok a zsír ÉS a szénhidrát.

 

Most már tudod, hogy mennyi az annyi.

 

Vége a napnak, végre fellélegzel. Na, ha most még bekaptál valamit, akkor azt is vidd fel a listára…

 

Én egy hétig vezettem a kalóriabázist, és nagyon meglepődtem. Kiderült, hogy túl sok a zsír és a szénhidrát jó néhány napon. Vannak ételek, amik ezek szempontjából brutálisak, vagy két „olyan” étel egy nap már milyen „károkat” tud okozni. Mint nálam a kolbászos tojásrántotta ebédre és tejszínes rakott krumpli vacsorára. Még jó, hogy írtam, hogy egészségesen étkezem

 

Hát igen, pár éve még igen: sok saláta, sovány húsok, zöldség és durumtészta volt a jellemző.

 

De az a kihívás nagy pofon volt nekem. Azóta figyelek, hogy mit hogyan.

 

Ha érdekel Benneteket, akkor leírom, hogy én min változtattam!

 

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod. Ha van kedved tovább olvasni, a bejegyzés alatt hasonló cikkeket találsz, nézd meg őket, hátha valami még felkelti az érdeklődésedet.

Ha szeretnél praktikus háztartási tippeket, akkor lájkold a facebook oldalunkat, minden héten hasznos tanácsokat osztunk meg Veled!