Selymes fényű és dúsabb hajat szeretnél?
Na persze ez azért így egy az egyben nem igaz, mert szükség van hozzá ricinusolajra is, ami valljuk be: nem található meg minden háztartásban alapból, ha nem vagyunk mindenórás kismamák és félünk a túlhordástól.
Én nem vagyok mindenórás, ellenben a ricinusolaj már családtaggá vált nálunk, majd elmesélem, hogy miért, de most mégsem teljes mértékben ő a főszereplő, hanem a tojás!
Történt ugyanis (ha nem érdekel a sztori, akkor kattints ide, hogy a recepthez ugorhass), hogy betettem az utolsó 6 tojást a hűtőbe. Nem tudom, hogy miért, hiszen a tojásokat nem kell hűtőben tartani, ahogyan ebben a cikkben már említettem, akár 20 fokon is vígan elvannak, csak ne ingadozzon a hőmérséklet és ne mossuk meg.
Én alapból a spájzban tartom őket, de egy nagy tálcán maradt 6 darab és sok helyet foglalt, így betettem a hűtőbe, az ajtaján felül lévő, nekik való rekeszbe.
Rosszul tettem. Nem, nem romlottak meg 😀 de mikor másnap az akció vadászat utáni zsákmányokat pakoltam el, valamilyen érthetetlen okból kifolyólag kiugrott a tartó a helyéről és a földön landolt.
A benne lévő 6 tojással együtt 🙁
Bár olyan szép tiszta volt a padló éppen, hogy enni lehetett volna róla, de mégsem vágytam ilyenformán tojásrántottára, így az egészet belesöpörtem kézzel, héjastól egy edénybe, ha majd másnap fájó szívvel ráborítom az egészet a komposztra.
De reggel eszembe jutott Kinga tanácsa a facebook oldalunkon
…hajápolás témakörben (gyertek ti is, szuper ötleteket osztunk meg), hogy próbáljam ki a tojásos hajpakolást! Nosza, egyből utána olvastam kb. 600 oldalon, hogy összetegyek és kitaláljak egy nekem való „receptet”.
Hozzávalók a hajnövesztő és hajápoló pakoláshoz:
- 1-2 tojás sárgája (a fehérjét tegyétek félre Rákóczi túrósnak vagy Angyaltortának)
- 1 tk méz
- 1 tk citromlé (igazi, ne a citrom ízesítő 😀 )
- 1/2 kocka élesztő (a másik feléből készíthetünk arcpakolást)
- 2 tk olívaolaj, E-vitaminos olaj, ami van otthon (de ne napraforgó vagy hasonló, mert azok eltömítik a fejbőrt!)
- 1 tk ricinus olaj (ezt ne hagyjátok ki, érdemes elugorni érte a patikába vagy egy drogériába, párszáz forintos tétel)
Az olajakat és a mézet kicsit melegítsd fel a mikróban, majd a többi hozzávalóval keverd az egészet homogénre. Ha elkészült a hajpakoló, akkor kend a fejedre, jól belemasszírozva a fejbőrödbe is (itt hat majd a ricinusolaj és a citromlé is jó szolgálatot tesz, kvázi hámlasztóként is hat a fejbőrödön) és a hajvégeket se felejtsd el (ezeknek az olívaolaj segít majd).
Tekerd körbe a fejedet folpackkal vagy ha van zuhanysapkád, az is jó, arra tegyél törölközőt vagy sapkát és hagyd a pakolást hatni 2-3 óráig.
Saját tapasztalat: inkább legyen ragacsos, mint folyékonyabb a pakolás, mert akkor folyik mindenfelé (nálam a tojásfehérje miatt jobban folyt).
Utána már csak le kell mosni, ami az egészben a legnehezebb feladat 😀
Készülj fel, mert sok víz kell hozzá, de az eredmény magáért beszél! A tojásoktól nagyon szép fényes lesz a hajad, a ricinusolajtól már ekkor sűrűbbnek érződik, és ha minden két hétben egyszer használod, akkor látványos eredményeket is elérhetsz!
De erről majd a következő cikkben írok, fotókkal illusztrálva
Végezetül a sztori legmókásabb része: természetesen a férjem sem maradhatott ki a hajpakolásból, mert sok volt az összetört tojás. Másnap éppen Liáéknál voltunk vendégségben, mikor beletúrt a hajába és azt mondta:
“Itt egy egész tojásrántotta a fülem mögött”
Ő nem fektetett annyi energiát a kimosásába, mint kellett volna, csak szimplán megmosta a haját, ami ebben az esetben nem volt elég 😀
Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod. Ha van kedved tovább olvasni, a bejegyzés alatt hasonló cikkeket találsz, nézd meg őket, hátha valami még felkelti az érdeklődésedet.
Ha szeretnél praktikus háztartási tippeket, akkor lájkold a facebook oldalunkat, minden héten hasznos tanácsokat osztunk meg Veled!
Legutóbbi hozzászólások