Biztos veletek is megtörtént már: nagy lendülettel nekiláttál a sütésnek-főzésnek, már kimértél pár hozzávalót (netán össze is dolgoztál néhányat, hogy még csak véletlenül se lehessen veszteség nélkül átváltani egy B-tervre), mikor rájössz, hiányzik valami a legfontosabbak közül.

 

Késő este van vagy esetleg ünnepnap, minden zárva, sehol egy éjjel-nappali,

 

…a szomszédok sem elérhetők és a kimért cuccok nem bírják ki másnapig. Hiába a jól felszerelt kamra (amilyenről itt meséltem: MI legyen a kamrában?), ami még egy atomtámadáskor is segítene túlélni, bizony bárkivel előfordulhat hasonló, főleg ha többen éltek egy háztartásban.

Mert például valaki megbontotta és az utolsó cseppig elfogyasztotta az utolsó tejet, neked meg nem szólt. Vasárnap, amikor csak 1-ig van nyitva a bolt. A keverőtálban meg már dolgozik a mixer, és éppen habosra keveri a vajat, cukrot és a tojásokat egy isteni gyors meggyes pitéhez. Na ja. Ilyenkor mi van?

 

tej helyettesítése sütéskor, főzéskor

Ilyenkor jól jönne egy tehén, nem?

 

Hát velem is éppen ez történt, és mit volt mit tenni:  körbenéztem a hűtőben!

 

Szerencsére egyből egy kefirre esett a pillantásom, ami nálunk kisebbfajta csoda, mert kefirt soha nem veszek. Kivéve ha nagyon akciós és mondjuk amerikai csirkét szeretnék enni (amolyan KFC-szerűt, recept ITT) és éppen nincs itthon íróm. Na akkor veszek, egyébként csak ránk rohadna. De most úgy hozta a sors, hogy Beni (5 éves) ezt kapta az oviban pénteken uzsonnára. Ott akarta hagyni, mert nem szereti, de Apa nem engedte. És milyen jól tette!

 

Ugyanis pont ez a kefir mentette meg a vasárnap délutáni sütinket (ami másnap reggelire is szolgált (mi „olasz módra leginkább édeset reggelizünk: https://nagybetuselet.hu/10-dolog-amivel-sirba-tudjuk-vinni-az-olaszokat/), hiszen a kevert sütikben lévő tejet tökéletesen lehet helyettesíteni akár kefirrel, akár natúr joghurttal vagy éppen tejföllel.

 

Nézzük meg, hogy még mi mivel pótolható a konyhában!

 

Megpróbálom összeszedni a saját tapasztalataimat és persze egyből fellapoztam a mindentudó és mindenható lexikonomat. Ebben azért találtam egy-két vicces dolgot is, legalábbis mai szemmel nézve.

 

tej pótlása

A hiányzó tejet sokféleképpen pótolhatod!

 

  • A tej helyettesíthető tejpor és víz keverékével. Vagy bizonyos ételekben és süteményekben használható helyette, ahogy már írtam: kefir, natúr joghurt vagy tejföl is. Sűrített tejet is hígíthatsz vízzel 1:1 arányban, de vigyázz, legtöbbször a sűrített tejek cukrozottak, nehogy túl édes legyen a végeredmény!
  • Ha zsíros tejre van szükség, akkor ne használj helyette szimplán sovány tejet! Pótold ki instant tejporral és egy kis olvasztott vajjal.
  • Apropó vaj. Tudtad, hogy miből készül? Hát tejszínből! Így ha sovány tejszínre van szükséged, akkor segít, ha ugyanannyi tejhez (mondjuk 240 ml) vajat keversz (1 evőkanál – ha mások az arányok, matekozz!)
  • Vaj helyett használhatsz margarint is vagy zsírt! De vigyázat, ha zsírt teszel a sütibe, akkor változik a mennyiség! Mert a zsír 100% zsír, viszont a margarinhoz és vajhoz vizet is adnak. Még a legjobb minőségű vaj is csak kb. 80%-os zsírtartalmú. Ezért ha zsírra váltasz, így számolj: 10 dkg margarin vagy vaj helyett 7 dkg zsír kell csak.

 

vaj helyettesítése a konyhában

A vajat helyettesíthetjük margarinnal, zsírral vagy bizonyos esetekben olajjal is. Figyeljünk az arányokra!

 

  • Kevert sütikben (pl. muffin) margarin helyett használhatsz olajat is. Ugyanúgy számolj, mint a zsír esetében, 10 dkg margarint helyett 0,7 dl a megfelelő arány. Bizonyos sütikbe vaj helyett tehetsz dupla mennyiségű túrót is.

 

Kísérletezz! Olvass utána, hogy melyek azok a sütemények, ami megengedi a hozzávalók megváltoztatását, és melyek azok, ahol a recept szentírás! Mert például, ha omlós sütibe/kekszbe próbálnál vaj helyett túrót tenni, az nem hálálná meg ezt a fajta kreativitást! 😀

 

  • Tejföl helyett sütikbe vagy habaráshoz használhatsz joghurtot, esetleg egy kis liszttel besűrítve. Ha a tejfölre a savanyú íze miatt van szükség, akkor tegyél bele egy kis citromlevet vagy egy-két csepp ecetet. Vagy ha töltött tojáshoz kellene a akkor tehetsz bele besamel mártást is.
  • Sok amerikai recept használja az írót. Ezt elég nehéz kisebb településeken beszerezni. Sütikhez, ha nincs íród, akkor használhatsz helyette kefirt, joghurtot, vagy például 240 ml író helyett ugyanannyi tej+ 1 kanál ecet vagy citromlé keverékét.

 

Például van sok amerikai süti, ami előírja az írót, és ilyen esetben sütőpor helyett szódabikarbónát használ a süti megemeléséhez. Ilyenkor, ha nincs íród, akkor nagyon nagy szükség van egy savas összetevőre, ugyanis csak akkor lesz szép magas a sütid.

 

  • Ha hiányzik a sütőpor, akkor helyettesítheted szódabikarbónával, hiszen a sütőpor nagy része szódabikarbóna, tudtad? Viszont ez utóbbiból sokkal kevesebb kell, kb. a sütőpor mennyiségének az ¼-e. És ahogy említettem, ki ne maradjon valami savas, pl. a citromlé!
  • Kevert tésztákban a sütőpor helyett tehetsz bele rumot is, egy evőkanál sütőport 1 evőkanál rummal helyettesíthetsz. A többit meg megihatjátok!
  • Ha nincs sütőporod és muffint készítenél, akkor ki is hagyhatod akár, csak használj eggyel több tojást és verd fel a tojásfehérjét. Piskóta is simán készítető sütőpor nélkül. Szépen megemelkedik már magától a tojástól is, ha megfelelően készíted. Mint például a genovai piskóta receptjénél. Tortákhoz mindig ezt használom. Meséljek még erről?

 

A Mindennapi mindentudóm ezt írja a sütőpor hiánypótlására: 1 teáskanál sütőpor helyett használhatsz 1/1 teáskanál szódabikarbónát+ ¼ teáskanál borkőt és ½ teáskanál rizsdarát alaposan összekeverve. Hát persze. El tudom képzelni, hogy egy egyszerű sütire vágyó kezdő háziasszony vagy egyetemista előveszi a kredencből a borkőt 😀

Persze előbb vagy utóbb akár meg is barátkozhattok vele, nem olyan bonyolult beszerezni, mert minden élelmiszerüzletben kapható és nem csak sütésre, főzésre használhatjátok, de akár súrolásra is. Ha alumínium edényeket használtok (cseréljétek le őket), és valamilyen savas cucctól elszíneződött, a borkő ezt is rendbe teszi.

 

Vigyázat, a borkő nem azonos a borkősavval!

 

A borkő = a monokálium-tartarát, azaz a borkősav káliummal alkotott vegyülete. A borkősavat inkább savanyításra használnak, borkőt pedig térfogatnöveléshez és a tojásfehérjének is segít, hogy jobban bírja a magasabb hőmérsékletet, tehát a sütést, szárítást. A habcsók készítéshez sokan hibásan borkősavat adnak, pedig ebben az esetben ugye borkőre (azaz cream of tartar, sok külföldi receptben olvashatjátok) lenne szükség. Na erről még mesélek, hiszen közeledik a karácsony és beindul a habkarika, habcsókgyártás – már akinél 😀 de miért ne próbálkozz vele Te is? Egyszerűbb, mint gondolnád!

 

tojás pótlása

A tojás a sütés egyik legfontosabb alapanyaga, legyen mindig otthon! De mit tegyünk, ha véletlenül egyet többet használtunk egy fincsi omletthez?

 

  • Maradjunk a sütiknél: későn vetted észre, hogy kevés a tojás? Egy tojás kiváltható 2 evőkanál víz, 1 evőkanál növényi olaj és 1/2 teáskanál sütőpor keverékével. Persze nem minden süteménynél működik ez a variáció, van, amikor szigorúan be kell tartani a hozzávalókat és az arányokat. Nem hiszem például, hogy csak vízből, olajból és sütőporból jó piskóta lenne süthető. De talán 6 tojásból, ha egyet így helyettesítünk, nem lenne gond. Majd kipróbálom!
  • Viszont hiszed vagy sem, 1-1 tojáshiányban segíthet némi almapüré is! 1 tojást 85 gr pürével helyettesíthetsz. Vagy 1 tojás helyett tehetsz 2 tojásfehérjét. Kivéve a kelt tésztákban, mert ott esszenciális a tojássárgája, van, amikor csak azt használjuk, mert a fehérje lassítja/gátolja a megemelkedést. És rántottában se próbáld ki! 😀
  • Ha a tojásra a színe miatt van szükség sós ételekben, akkor ez kiváltható egy csipet kurkumával vagy sáfránnyal.

 

Bár nem gondolnám, hogy egy alap háztartásban szerepelnek ezek a fűszerek, de ki tudja? Érdemes beszerezni őket, mert finomak lesznek tőle az ételek, ráadásul a kurkuma rengeteg mindenre jó. A sáfrány meg régen a háztartásokban alapfűszer volt, mert a húslevesnek gyönyörű színt ad. Csak drága, mint a rosseb 😀 (somogyi gyökerek)

 

  • Ha tojásra kötőanyagként van szükség, hogy összetartsa az ételt, mint például a fasírozott? Tehetsz bele apróra vágott sárgarépát, hagymát, és használhatsz a tojás helyett keményítőt!
  • A keményítő segíthet akkor is, ha nincs otthon porcukrod. Nem örököltél véletlenül a nagymamától/dédimamától egy elektromos kávédarálót? Tegyél bele 1:1 arányban kristálycukrot és étkezési keményítőt és nyomd meg a gombot.
  • Na de mi van, ha éppen a keményítő kellene és az nincs otthon? Ha sűrítésre használnád sós ételekben, akkor lisztet is használhatsz, ha édesbe, akkor vegyél elő – persze ha van otthon – egy vanília pudingport és olvasd el a csomagolást a hátulján. Tulajdonképpen ízesített keményítő az egész.
  • A recept mézet ír elő? Helyettesítheted cukorral és vízzel. Így csináld: 2 dl méz = 20 dkg cukor+ 4 evőkanál víz. Persze mézeskalácsba ne próbálkozz ezzel a trükkel 😀

 

méz pótlása

A méz drága, így sokan nem engedhetik meg maguknak. De ha kell egy receptbe?

 

  • A liszt pótlása: simaliszt helyett használhatsz réteslisztet, de a végeredmény megváltozhat. Teljes kiőrlésűre is cserélheted, de akkor több folyadékot adj hozzá. Egy részét helyettesítheted darált dióval/mogyoróval/mandulával/kakaóval is vagy éppen étkezési keményítővel (lazább tésztát kapsz, ah ez utóbbit használod), de a teljes mennyiség nem pótolható ezekkel.
  • Hiányzik a liszt és rántott húst ennétek? Van száraztésztád? Tedd be az aprítóba és daráld le, utána használhatod lisztként. Ezt az őrült ötletet a Vágódeszkában láttam (Food Network / Chopped) és működött! Ebben a műsorban egyébként egészen őrült dolgokból is képesek mesterszakács színvonalú ételeket alkotni, extrém rövid idő alatt! lehet tanulni belőle!
  • A zsemlemorzsa is sokféleképpen helyettesíthető rántott húsoknál, ha éppen nincsen otthon még egy átkozott száraz zsemle se. Legegyszerűbb, ha kihagyod, és készítesz amerikai rántott csirkét (a recept linkjét megtalálod a bejegyzés elején). Vagy bedobsz az aprítóba némi kukoricapelyhet (de ne a cukrozottat) vagy zabpelyhet is, ezek is jók a bundázáshoz.Vagy éppen maradt a buliról pogácsa és már csak verekedésre lenne alkalmas? Nálunk előfordult! Daráld le és ez is isteni bundát eredményez! Mellesleg fasírtba is finom.

 

zabpehely bundázáshoz

A zabpehely nagyon sokoldalúan felhasználható, ráadásul nem is olyan drága! Legyen mindig a kamrában!

 

  • Csoki helyett jó lesz fekete kakaópor és olaj is: 1 kocka csokit helyettesíts 3 evőkanál kakaóval és tegyél bele 1 evőkanál étolajat!
  • Nincs itthon darált keksz és már elképzelted, hogy kókuszgolyót eszel? Használhatsz helyette ledarált babapiskótát vagy készíts egy házi piskótát, lassan megsütve, hogy kiszáradjon és azt daráld le.
  • És végezetül, ázsiai ízekre vágysz, de nincs otthon szójaszósz? Gyors mentőötlet, ha egy leveskockát lepirítasz és picit felöntöd vízzel. Ha több időd van, akkor reszelj le petrezselyemgyökeret (tudod, az a fehérrépa! Csak azért írom, mert hívott már fel férj a boltból, hogy nem találja, mikor mondtam neki a fehérrépát, akkor a homlokára csapott, ha jaaaaa), hagymát és sárgarépát, és pici olajon pirítsd le, sózd és öntsd fel egy kis vízzel ezt is. Utána szűrd le, és bár nem lesz szójaszószod, de egyszeri pótlásra megfelel, mert hasonló ízeket lehet kihozni belőle.

 

De kérem, hogy az ázsiai konyha szerelmesei ne kövezzenek meg ezért a tippért! Inkább vegyen mindenki időben szójaszószt! Csak ne járjatok úgy, mint én: Liával elmentünk bevásárolni, ő worchestert vett én szójaszószt és itthon vettem észre, hogy véletlenül kicseréltük, mert azonos márkájúak voltak.

 

Azt ugye nem kell ragozni, hogy ha lime helyett citromod van csak otthon

 

…akkor azt ne parázd túl? Vagy a receptben mogyoróhagyma (salotta), sonkahagyma vagy póréhagyma szerepel, akkor minden további nélkül használhatsz helyette sima hagymát, ha csak az elérhető (akár anyagilag is). A gyümölcsök és csonthéjasok is variálhatók, persze nem egymással, mármint almás pitébe nehéz lenne elképzelni a diót. De érted, ugye? Rizs helyett jó a kuszkusz, bulgur, bár gondolom egy egyetemista albérletben nem ezek a leggyakrabban előforduló alapanyagok. Bár ajánlom, mert például a kuszkusz pillanatok alatt készen van.

 

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod. Van még ötleted a helyettesítésre? Oszd meg velünk kommentben!