Gourmandok, fanyalgók, és társaik már most lapozzanak, el se olvassák ezt a bejegyzést! Tudom, hogy nem kéne ezt a süteményt sajttortának neveznem, mert messze van tőle, de akkor mi a szösz? Biztos meg fogom kapni, hogy ez így nem helyes, nem eredeti, mégismitgondoltam…de ez van, én már csak ilyen vagyok, mindig felrúgom a szabályokat!

Általános iskola 3. osztályában találkoztam először ezzel a szóval, a németkönyvünk egyik olvasmányában “Käsekuchen“-t ettek a gyerekek, pontosan fel tudom idézni még a képet is hozzá.

Persze az egész osztály értetlenkedett, hogy pfujjj, az meg mi? Nekem viszont akkor kezdődött a rajongásom ez iránt a misztikus, ismeretlen desszert iránt, de hosszú éveket kellett várnom, mire az első falatot megízlelhettem belőle. Nem csalódtam, azóta is imádom a sajttortát, de a cukrászdában (legalábbis itt vidéken) még mindig ritkán találni, akkor is többszáz Forint egy szelet.

 

Jó, akkor süssük meg magunknak, nem lehet nagy kunszt!

 

A legtöbb receptben Philadelphia krémsajtot használnak, ami tényleg finom és jó állagú süteményt eredményez. Csakhogy egy 125 grammos dobozka 400 Forint, ami 3200 Forintos kilós árat jelent, a recik pedig csak úgy dobálóznak a 40-60-80 dekákkal.

 

Kövezzetek meg érte, de én van, hogy a minőség/mennyiség csatában a mennyiség oldalra állok.

 

Ez most nem azt jelenti, hogy megveszek és megeszek minden szemetet, csak mert olcsó. Viszont vannak dolgok, amiben inkább kompromisszumot kötök, így gyakrabban és többet tudok belőle készíteni.

Mindig elmondom, hogy ezt is É S S Z E R Ű E N kell csinálni. Tapasztald ki, hogy mi ízlik és mi nem. Kipróbáltam például a tesco gazdaságos virslit is anno, de nálam “nem ehető” címkét kapott. Viszont ellenpéldaként ott van a szintén TG-s háztartási keksz, amivel az égvilágon semmi baj. Attól, hogy valami sajátmárkás, vagy olcsó, még nem vacak, és ugyanez igaz fordítva is.

 

Ennyi felvezető után végre kilyukadok oda ahova akartam,

 

…miszerint a Lidlben kb. 1 éve felbukkant egy Pilos márkájú, 1 kilogrammos kiszerelésű friss sajt. Azóta ő az új legjobb barátom! Eredeti ára 700-800 Forint közt van, most hirtelen nem emlékszem, mert sokszor van akcióban és én olyankor szoktam megvenni. Sőt, sokszor bukkanok rá lejárósként megcímkézve, szerintem még mindig sokan nem tudják, hogy mire is lehet felhasználni.

Valóban megtévesztő nekünk magyaroknak a “sajt” szó a dobozán, ugyanúgy mint a sajttorta kifejezés. Se nem túró, se nem tejföl, se nem mascarpone. Az íze semleges, az állaga krémes, így rengeteg mindenre tudom használni, édestől a sós ételekig.

A gyártók eredetileg is sajttortának szánhattak, mert ennek a receptje van a dobozán is. (Lemásolom ide, mert fogtam már ki olyan dobozt, amin lengyelül volt)

 

  • 1 kg friss sajt
  • 30 dkg porcukor
  • 6-7 tojás
  • 10 dkg olvasztott vaj
  • 3 csapott evőkanál burgonyaliszt
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 teáskanál sütőpor

 

A tojássárgáját, a cukrot, vaníliás cukrot, a vajat, a burgonyalisztet és a sütőport könnyű masszává keverjük. Hozzáadjuk a friss sajtot és óvatosan kanállal eloszlatjuk a masszában. A tojásfehérjét keményre verjük és óvatosan beleforgatjuk a friss sajtos krémbe. Ezután a krémet felvisszük a már előkészített omlós süteménytészta alapra. Kb. 180 fokon 80-90 percig sütjük.

 

Szép, szép, de van az úgy, hogy valaki lusta.

 

Vagy még lustább. Aztán meg itt vagyok én. 😀

Ahányszor megsütöttem, annyiszor egyszerűsítettem a recepten, végül ez maradt:

 

Keverj össze mindent és süsd meg.

 

Kicsit bővebben:

  • nem verem fel külön a tojások fehérjét (ha van robotgéped, az kellően habossá teszi így is, kézzel nem tudom, hogy sikerül-e)
  • nem porcukrot teszek hozzá, mert azt szitálni kell, és drágább is, csak sima kristálycukrot, másfél óra alatt úgyis elolvad a sütőben, nem lesz sercegős,
  • a 6-7 tojás sokszor már csak 5,
  • az olvasztott vajat úgy ahogy volt elhagytam, ahogy a kekszalapot is, nekem egyszerűen nem ízlett, bármilyen kekszből is készítettem el (zab, háztartási, csokis). Akkor meg minek? Állagilag sem illet nekem a sajttortához, így végül mindig a Zuramnak kellett megennie az én szeletem alját is, mert ő még nálam is jobban utál kaját kidobni.

Nekem ez 2 darab 17 centi átmérőjű kerek szilikon tepsire elég, azt még vajazni se kell, mert nem tapad bele még így alj nélkül se. Nem tudom neked mekkora tepsid van, de ne álljon benne a krém túl vastagon (kb. 3 centi), mert akkor a külseje már elszenesedik mikor a belseje még folyós. Nekem még így is picit meg szokott barnulni a teteje, mint ahogy a képen is látszik.

 

Nem egy fotogén sütemény, csak akartam hogy lássátok hogyan is kell elképzelni.

Nem egy fotogén sütemény, csak akartam hogy lássátok hogyan is kell elképzelni.

 

A legnehezebb rész, amit a dobozon elfelejtenek megemlíteni, hogy TELJESEN ki kell hűteni, ez minimum 5-6 órát jelent, de a legjobb, ha egy egész éjszakát pihen a hűtőben. Szipp-szipp. 🙁 Azt hiszem én vagyok a türelmetlenek királynője, de sajnos ez az a süti, ami tényleg nem finom melegen, ne is túrd össze feleslegesen. Próbálj meg ne gondolni rá!

Mi különböző öntetekkel szoktuk enni (csoki, szamóca, kékáfonya, karamell) vagy a mélyhűtőből olvasztok ki rá 1-2 marék gyümölcsöt (málna, vagy eper, vagy erdei gyümölcs, stb.).

Nem egy fotogén sütemény, csak akartam hogy lássátok hogyan is kell elképzelni.

Számszerűsítve pedig a ma készített 2 db sajttorta:

  • 1 kg friss sajt 349 Ft (extrém olcsó, lejárós)
  • 30 dkg cukor 80 Ft
  • 5 tojás 150 Ft
  • 1 csomag vaníliás cukor 30 Ft? (valószínűleg kevesebb, én kilósban veszem, nem 8 grammos kis tasakokban, mert sokat sütök)
  • 1 teáskanál sütőpor 10 Ft? (ezt is…)
  • 3 csapott evőkanál burgonyaliszt 30 Ft?

Mindösszesen 649 jó magyar Forint.

 

Akkor tortánként 325, kb. mint a cukrászdai szelet ára. Tudom, tudom, hozzá jön még az áram, a mosogatás, a ráfordított idő, meg persze ez nem is profi sajttorta. Nekünk viszont ízlik, remélem ha kipróbáljátok nektek is fog!

Érdekel, hogy miket készítek még ebből a JollyJoker termékből? Kérdezz bátran, szívesen adok tanácsokat!

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod és lájkolod!

Ha pedig szeretnél praktikus háztartási tippeket, akkorgyere a facebook oldalunkra (a lájknak ott is örülnénk 🙂 ) minden héten hasznos tanácsokat osztunk meg Veled!