Buddy, a tortakirály pánikrohamokkal küzdött. Én is.

Nagyon meglepett, mikor tegnap ezt hallottam, róla nem gondoltam volna, hiszen olyan erős személyiség, annyira sikeres, mondhatni milliók kedvence. És mégis.

Tegnap este a „Buddy, a cukrászdák megmentője” című sorozat ment az egyik csatornán, mikor véletlenül odakapcsoltunk, és a végén ott ragadtunk, mert a gyerekek szeretik, mert vicces és csodaszép tortákat csinál.

Ebben a sorozatában rosszul menő cukrászdák tulajdonosainak segít, hogy sikeresebbek legyenek. A tegnapi epizódban egyszer csak az egyik cukrászlány stresszhelyzetbe került, és egyszer csak elködösült a tekintete, alig reagált, leguggolt, elkezdte kapkodni a levegőt és erősen zilált.

 

Egyből tudtam, hogy mi a baja: Pánikroham!

 

Azonban nagyon meglepett a Tortakirály reakciója: mindenkit hazaküldött, bezáratta a cukrászdát és elkezdett beszélgetni a lánnyal. Bevallotta, hogy ő is jól ismeri a pánikrohamot, mert ő is küzdött vele. Legelőször 28-29 éves korában történt, amikor ő lett a főnök és az ő vállára nehezedett az egész családi üzlet vezetésének súlya.

 

 

Pánikroham

 

Ha tudod, hogy miről beszélek, akkor már Te is átélted. Mert ha nem, akkor a pánik szóról csak az jut eszedbe, hogy hirtelen megijed valaki valamitől, vagy egyszerűen, hogy hisztizik. És azt gondolod, hogy a pánikbetegek csak megjátsszák magukat, hogy odafigyeljenek rájuk.

Pedig nem. Ez az egész valóságos. Buddy is elmesélte, hogy mikor legelőször lett rohama, azt hitte, hogy meg fog halni, még a mentőket is kihívta. Szorított a szíve, mintha infarktusa lenne. Nem kapott levegőt, mintha meg akarna fulladni. És ezek valódi fizikai tünetek, nem csak elképzeli az, aki átéli. Ezért olyan félelmetes!

 

 

Volt már halálfélelmed?

 

Nem olyan, hogy „jajj, mi lenne ha…”, hanem amikor TÉNYLEG féltél, hogy meg fogsz halni, például:

• Egy autóbalesetet megelőző pillanatban
• Agyvérzés, infarktus közben
• Vagy anafilaxiás/allergiás sokk közben, amikor megdagad a nyelved, torkod
• Egyéb vészhelyzet közben?

 

A pánikroham tünetei annyira hasonlóak ezekhez a tünetekhez (vagy egy időben mindegyik jelentkezhet), hogy ha először tör rád, tényleg azt hiszed: meg fogsz halni! És könyörögsz magadban, hogy még ne, még annyi dolgom van az életben, mi lesz a családommal, mihez kezdenek nélkülem a szeretteim??

 

Én is azok közé tartoztam korábban, akik a legtöbb mentális betegséget „hisztinek” gondolták:

 

„Nem igaz, hogy nem képes uralkodni magán!”

„Ha igazán akarná, meg tudna gyógyulni!”

„Csak figyelmet akar!”

„Kényelmes neki ez a helyzet, mert így nem kell felelősséget vállalni az életéért!

„Tudhatná, hogy az egész fejben dől el!”

 

Te is szoktál ilyeneket gondolni a depressziósokról vagy a pánikbetegekről?

 

Azt kívánom Neked, hogy soha ne kelljen átélned, amit ők. Soha ne legyen pánikrohamod. Én nem voltam ilyen szerencsés.

 

Tavaly egy tüdőgyulladás miatt egy kicsit túlzásba estem a „kezelésekkel”. Nem mondhatnám, hogy gyakran voltam beteg – 12 évvel korábban vettem be utoljára antibiotikumot – , így elég türelmetlen voltam, hogy mikor gyógyulok már meg, ezért a gyógyszer mellett bevetettem jó néhány házi praktikát és egyéb alternatív gyógymódokat is.

 

Nem tudom, hogy melyik volt a ludas, az antibio vagy a gyógynövények stb., de az éjszaka közepén allergiás rohamot kaptam. Ébresztettem a férjemet, hogy azonnal vigyen a kórházba, és az úton végig azt éreztem, hogy nem érünk be idejében. Már szinte egyáltalán nem kaptam levegőt. Szerencsére megérkeztünk és kaptam is infúziót, amitől jobban lettem.

 

Akkor még nem sejtettem, hogy a kálváriám még csak kost kezdődik.

 

Pár hónapra rá nyáron, éjfél körül megint rosszul lettem. Persze egyből elkezdett járni az agyam, hogy vajon milyen allergén kerülhetett a szervezetembe, de akárhogy zongoráztam végig a napot, semmit nem találtam. Nagyon ijesztővé vált a helyzet, mi bajom van?

• Iszonyúan görcsölt a fejem és teljesen lezsibbadt a nyelvem: agyvérzésem van!
• Aztán elkezdett szorítani a szívem: infarktus?
• Megint elkezdett dagadni a nyelvem és a torkom, alig kaptam levegőt: meg fogok fulladni!!

 

BIZTOSAN MEG FOGOK HALNI!

 

Csak kapkodtam és kapkodtam a levegőt, hogy minél több oxigénhez jussak (akkor még nem tudva, hogy  ezzel milyen rosszat teszek magamnak), erőteljesen ziláltam és közben iszonyúan féltem, pedig alapból nem vagyok egy “pánikolós fajta”. Megint felébresztettem a férjemet, de most nem indultunk a kórházba, egyre csak halogattam, hogy hátha jobban leszek. Próbáltam ébren maradni, mert TUDTAM, ha elalszom, akkor nem ébredek többé fel.

 

Egyszer csak reggel lett. FELÉBREDTEM. És még mindig éltem. Semmi bajom nem volt. Nem értettem ezt az egészet. De aznap éjjel megint megismétlődött az egész, aztán a következő éjszaka ismét. Ezért rákerestem a tüneteimre a neten, és mit ad Isten, már az első oldalon megjelent a pánikroham. Nagyon megdöbbentem. 100%-ig ráillett mindenre. És az is kiderült a számomra, hogy a korábbi allergiás roham miatt alakult ki ez a helyzet: éjszaka sötétben, megijedek – főleg a sötéttől, pedig előtte nem bírtam világosban aludni, még egy kis fény is zavart.

 

Nem értettem, hogy hogyan történhetett ez meg velem. Aki engem ismer, tudja, hogy „fejben nagyon erős” vagyok, hiszem, hogy a gondolataim teremtő erővel rendelkeznek; agykontroll, autógén tréning, meditáció, meg tudom magam gyógyítani stb.

 

Azt hittem, bármire képes vagyok.

 

Nem gondoltam volna, hogy egyszer az agyam képes így ellenem fordulni és én nem tehetek semmit és ennyire nem tudom kontrollálni a dolgokat. Ijesztő.

Nehéz erről beszélni, sokan nem is teszik, mert nem akarják, hogy a környezetük őrültnek tekintse, megbélyegezze őket, mert akik még nem élték át, tényleg csak hisztinek hiszik.

 

Pedig a fizikai tünetek tényleg valóságosak.

 

Olyan szinten erősek, hogy ott azokban a percekben vagy akár órákban nem tehetsz semmit. Megbénít a halálfélelem és csak a túlélésért küzdesz. Annyira félelmetes az egész, hogy hiába tudod, hogy ez egy pánikroham, TÉNYLEG azt érzed, hogy meg fogsz halni. Hiába élted túl tegnap vagy korábban, ma nem fogod.

• Megfulladsz. Nem bírsz nyelni, leblokkol a nyelésközpont. A nyelved szinte teljesen lebénul, nem csak a képzeleted játszik veled.

• Az agyadban az ér úgy lüktet és fáj, hogy TUDOD, hogy ma biztos agyvérzésed lesz. Szétrobban, lehet, hogy egy aneurizma? Te jó Ég!

 

MEG FOGOK HALNI!

 

Bármennyire is racionális vagy egyébként, ilyenkor nem tudod kontrollálni. És másnap reggel semmi bajod. Ez idegőrlő. Este már félsz lefeküdni. Vagy ha a pánik először más helyzetben jelentkezett, például nagy tömegben vagy magasban stb., ha megint abban a szituációba kerülsz, akkor arra gondolsz, hogy hopp, a múltkor ettől rosszul lettem és voilá: megint jön a roham. Nem hiszti, tényleg megtörténik.

 

 

A legrosszabb a rettegés. Hogy megint közeledik és kezdődik. És már ettől a gondolattól beindul az agyban az a kontrollálhatatlan kémiai reakció, elkezdődik a noradrenalin termelés, ami a tünetek egy részéért felelős, jön a kapkodó légzés, ami hiperventillációt okoz, így lecsökken a test szén-dioxid szintje, ami a többi VALÓSÁGOS fizikai tünetet okozza.

 

A tavaly nyáron aztán 3-4 nap után találtam egy módszert, amivel elmúlt a roham, azt hittem fellélegezhetek. De korai volt az örömöm. Idén május végén, egy migrén következtében újra elkezdődött. A korábbi módszer mit sem ért. Akkor újra nekiláttam, hogy mindent megtudjak erről a szörnyűségről.

Megdöbbentem, mikor megtudtam, hogy mennyien küzdenek vele!

 

Minden korosztályban előfordul, ezért gondoltam, hogy előbb-utóbb sort kerítek rá itt a blogban is (ezért is lett a Pánikszoba rovat), mert sokszor az egyetem alatt, a családtól elszakítva, különösen a vizsgaidőszakban átélt stressz hatására történik az első epizód.

 

Buddy tegnapi „vallomását” égi jelnek tekintettem, hogy a „nyilvánosság” elé lépjek és beszéljek erről a problémáról. Időközben eléggé kikupálódtam a témában és szerencsére sikerült megtalálnom azt a technikát (inkább technikák sorozatát), amivel sikerült megállítanom a májustól 3 hónapig, MINDEN NAP tartó rohamokat. (Nem ecsetelem, hogy mennyire kimerítő volt az éjszakai ébrenlét, gyötrődés és alig alvás miatt. Nem sokan tudják ezt, mert mégis kinek meséltem volna el pár családtagomon kívül??)

 

De már hónapok óta nem volt pánikrohamom.

 

Gyógyultnak nyilváníthatom magam? Korántsem. Nem, ebből a „betegségből”, ha már egyszer elkezdődött, nincs végleges „gyógyulás”. Mert ha csak egyszer átélted azokat a fizikai tüneteket, akkor az agyad megjegyzi, és hasonló helyzetben újra elindítja a procedúrát. Nem akar ő rosszat neked, csak – bár hibás programozással,de – azt akarja, hogy túléld a vészhelyzetet.

 

De megtanulhatod kezelni a helyzetet. Mert:

 

„oké, pánikrohamom van, de mindjárt elmúlik”

„Igen, most nagyon rossz, mert nem kapok levegőt, de elég ha ezt és ezt teszem..”

„Akárhogyan is érzem magam, biztonságban vagyok. Nem vagyok életveszélyben”

 

Így már a roham nem is olyan félelmetes. Egy-két praktikával már az elején elkapható, és el is mulasztható. Más dolgokkal meg teljesen elkerülhető hosszú-hosszú ideg is akár.

 

Írjak a személyes tapasztalataimról, hogy nekem mi segített? Érdekel Benneteket a téma?

 

Privátban is írhattok a nagybetuseletblog [kukac] gmail.com emailcímre!

Még egy fontos dolog: ha a tünetek bármelyikét tapasztalod magadon, kérlek, ne kövesd a példámat, Te menj orvoshoz. Lehet, hogy a tünetek valami egész más betegségre utalnak (nagyon hasonlóak a pajzsmirigy túlműködés tünetei is például). Vizsgáltasd ki magad. Ha nem találnak semmit, akkor viszont biztos, hogy pánikbeteg vagy. De akkor sem kell egyből a gyógyszerekkel kezdeni.

 

Vigyázzatok Magatokra és egymásra! És többé senkit se bélyegezzetek meg, hogy hisztis vagy gyenge: van, ami nem az akaraterőn múlik! Az viszont biztos, hogy minden fejben dől el. Csak nem mindent mi irányítunk…

 

Ha tetszett a bejegyzés, és úgy gondolod, hogy másnak is a hasznára lehet, akkor köszönöm, ha megosztod. Ne féljünk beszélgetni erről a témáról!