Hogy ez miként illik bele egy egyetemistáknak és frissen különköltözőknek szóló blogba? Hát egyszerű: ritka, mikor az albérletbe egy egyetemista egyedül költözik be, a koleszban is együtt kell élni másokkal, és a különköltözéskor is legtöbbször a párjával költözik össze egy fiatal, mert egyedül nehezen engedheti meg magának a “Nagybetűs Életet”.
Ha együtt élünk valakivel, jó ha vannak előre lefektetett szabályok…
…vagy már a kezdetektől úgy alakítjuk ki a dolgokat, hogy az mindkét (vagy több) fél számára jó legyen!
Tegnap jutott eszembe ez a téma, miközben én éppen írtam, a férjem meg krumplit pucolt a vacsorához.
Elgondolkodtam azon, hogy milyen szerencsés vagyok. Hogy nekem olyan férjem van, aki “segít”. És később sem hagyott magamra a vacsorakészítéssel, hanem amíg én felvágtam a krumplit a püréhez, ő elmosogatott, aztán én elkezdtem a krumplipürét, ő addig elpakolt, majd cseréltünk, ő fejezte be a pürét, mert isteni, ahogyan készíti (majd megosztom veletek a mi különleges olaszos, parmezános, selymes és lágy krumplipüré receptünket).
Ahogyan így egymás keze alá, egymást kiegészítve dolgozunk, pont arra gondoltam, hogy nagyon jó csapat vagyunk!
Tényleg szerencsés vagyok – gondoltam -, aztán meg az ötlött az eszembe, hogy miért nem lehet minden háztartásban így? Miért alakulnak az otthoni életben egyenlőtlenül az erőviszonyok? Miért hárul majdnem minden háztartási teendő és a gyerekek körüli elfoglaltság a nőkre és anyákra?
Persze, mert a férfi dolgozik.
Puff neki, a nők is. De valahogy mégis így alakul a legtöbb a családban. Persze itt a fiús anyák is ludasok, mert kiszolgálják a fiaikat, meg az apák is, akik évszázadok óta rossz példát mutatnak stb. stb.
De egy kicsit maguk a nők is, mert szinte erejükön felül próbálnak teljesíteni még a kapcsolat legelején, amikor megtörténik az összeköltözés.
Mert hiszen mekkora öröm, szinte “megtiszteltetés”, hogy a párunk hajlandó összebútorozni velünk, és ilyenkor egyből jön a teljesítménykényszer: csakazértis megmutatjuk, hogy mi milyen háziasak vagyunk! Milyen ügyesen takarítunk és főzünk!
És szeretettel szedegetjük össze a férfiak szétszórt holmiját, a szennyesét, de még a büdös zoknikat is, és a bennünk lévő anyai ösztön először tör felszínre, hogy eleget tegyünk a “kicsikénk” minden igényének. Az elején…Aztán meg csak nézünk, ha a végén minden ránk marad és neki eszébe sem jut segíteni. De miért is tenné? Hiszen mi alakítottuk így az elején, ő miért változtatna bármit is a maga kárára? Sőt, észre sem veszi, hogy rajtunk mennyi teher van,d e ez nem az hibája.
Van egy nagyon vicces videó a témában, ezt ki ne hagyjátok!
Ez is egy tendencia már: a lányok nem akarnak összeköltözni senkivel,
…pont azért, mert nem akarnak “rabszolgákká válni”. Pedig elég lenne az elején lefektetni a szabályokat, meghúzni a határokat, megbeszélni a teendőket, hogy később senkit se érjem meglepetés.
WC deszka és fogkrémtubus
A két mumus. Én 4 fiúval élek együtt, miért lenne evidens, hogy le kell hajtani? Én emiatt nem balhézok, sőt. Az egy másik dolog persze, hogy jobb úgy lehúzni a WC-t ha lehajtjuk a deszkát és a fedelét is, hogy a víz spriccelésekor ne kerüljenek a klotyóból bizonyos baktériumok a levegőbe, amik aztán a közös wc-fürdő esetében a fogkefénken landolhatnak…
A fogkrém tubus..hát igen. Bosszant, ha valaki középen nyomja be?
Meg lehet beszélni még az elején, hogy ki hogyan szokta/szereti, de érdemes problémának tekinteni a későbbiekben? persze, hogy nem. De vannak pillanatok, amikor az embernek annyi gondja-baja van, hogy ezen is ki tud akadni. vegyük figyelembe a másik véleményét! Ha ez neki fontos, akkor tegyük meg érte!
Nálunk másban is működik a csapatmunka
A férjem például nagyon lelkesen seper, aztán meg ott hagyja a seprűt is, azzal együtt, amit összeszedett. Én eleinte ezen bosszankodtam, aztán meg arra gondoltam, hogy de jó, hogy legalább ennyit megcsinál, simán hozom a lapátot és befejezem a munkát.
Vagy például, amíg nem fogy el a szárogatóból a lecsepegett, elmosott tányérok és fazekak hada, én nem állok neki a mosogatásnak. Néha egész pokoli torony is kialakul, de sebaj. Ez a fiúk dolga, amibe férjem néha besegít.
Még egy dolog eszembe jutott: van, hogy ő elkezdi rendszerezni a mosogatnivalókat, beáztatja a poharakat, én meg arra járok és elmosogatok. Csapatmunka, mondom.
Néha mondják a fiúk, hogy segítenek nekem.
Én erre azt válaszolom, hogy nem nekem segítesz, mert ez nem az én dolgom. Csak azért, mert én vagyok az egyedüli lány a házban, nem rám hárul minden háztartási teendő, hanem ez közös ügyünk. A kicsi: Beni (5 és fél éves) még “fejlesztés” alatt van, mondja nekem, hogy:
“de én nem szeretek pakolni/takarítani!”
Mire én:
“Miért, azt hiszed én szeretek? Hát nem. De ha nem csináljuk meg, akkor ki fogja?”
Vagy:
“nem tudom, hogyan kell”
“Hát én sem úgy születtem, hogy tudtam….”
Egyszóval fontos az összeköltözés (vagy közös albérletbe költözés) előtt:
- a teendők felmérése. Igen, nem biztos, hogy pontosan tudja valaki, aki eddig a szüleivel élt, hogy milyen típusú teendők vannak egy lakásban, háztartási munkák stb. Egyeztessétek le, hogy mi az amit mindketten utáltok megcsinálni. Mondjuk mosogatás: akkor kezdjetek el gyűjteni egy mosogatógépre. Egyetemistáknál mondjuk ez nem lehetséges, akkor viszont egyenlően kell elosztani.
- a feladatok leosztása. Ti döntsétek el, hogy lesz-e “férfimunka” vagy “nőimunka”, de a lényeg, hogy Nektek jó legyen és senki nem érezze azt, hogy többet tesz a másiknál. Ha csak nem szívesen teszi. De ismét felhívnám a figyelmet a kezdeti rózsaszín ködre! Ha az elszáll, akkor is szívesen csinálsz meg mindent, amit most “vállalsz”? Nem fogsz neheztelni a másikra, hogy ő meg kevesebbet csinál??
- a kommunikáció! Beszéljétek meg még az elején a dolgokat, de ne legyen semmi kőbe vésve, alakítsátok rugalmasan a “szabályokat”.
- Még egyszer mondom: a legfontosabb a kommunikáció! Azt is beszéljétek meg előre, hogy kit mi zavar a legjobban, mire figyeljen a másik, illetve, hogy milyen kompromisszumokat vagytok hajlandó kötni (lásd WC-deszka esete).
Kisgyermekes anyukák! Nagy a Ti felelősségetek!
De nem csak a kisgyermekesek, hanem úgy általában az ANYUKÁK! Vagy APUKÁK! Soha nem késő elkezdeni otthon a háztartási teendőkbe bevonni a gyerekeket, kiskamaszokat vagy akár kamaszokat (mondjuk náluk nem merném elkezdeni…
)
Ne neveljünk Mama Hotel lakókat!
Akikkel aztán senki nem szeretne együtt élni! Akik elvárják, hogy kiszolgálják őket, akik nem hajlandóak részt venni a lakás körüli tevékenységekben. És soha nincs elég korán ezt elkezdeni! A maga módján egy egy éves kisgyerek is tud segíteni. De ez egy külön cikk lesz majd 🙂
Addig is éljen a csapatmunka!
Ha úgy érzed, hogy túl sok van rajtad: üljetek le és beszéljétek meg. Ha ennek ellenére nincs segítség, akkor jöhet a sztrájk. Vagy a házimunka kiszámlázása 😀 Egy kiskamasz is hamar megérti a házimunkába való besegítés fontosságát, ha kap róla egy szép kövér számlát, aminek az összege a zsebpénzéből kerül levonásra .
Érdekel Benneteket a téma? Hogy hogyan lehet motiválni a “lakótársakat” és megosztani a munkát?
Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod. Ha van kedved tovább olvasni, a bejegyzés alatt hasonló cikkeket találsz, nézd meg őket, hátha valami még felkelti az érdeklődésedet. Hamarosan részletes beszámolóval jelentkezem, hogy hogyan sikerült az itthoni ballagási ebéd, és megosztom a tapasztalataimat, amik jócskán lettek! 😀
Ha szeretnél praktikus háztartási tippeket, akkor lájkold a facebook oldalunkat, minden héten hasznos tanácsokat osztunk meg Veled!
Az angol WC ülve használatra lett tervezve, így a WC deszka hajtogatásának értelme nincsen. Állva vizelésre a pisoir szolgál, ami elég magas ahhoz, hogy ne fröcsögjön róla szanaszét a vizelet. De állva az angol WC-be szánt vizelet szerteszét fröcsög. A felhajtott deszka ugyan nem lesz levizelve, de helyette a porcelán körbe mindenhol. Ehhez a tömény beszóráshoz képest a lehúzáskori vízpermet sem hatósugarában, sem töménységében nem fogható. Ahol fiúk állva használják az angol WC-t, ott rendszerint átható húgyszag van a helyiségben. A fugákból ugyanis ki sem mosható, beleivódik. Nem beszélve arról, hogy jellemzően a WC lemosásában nem olyan hatékonyak a fiúk, mint az összevizelésében, mert ugye gyakorlatilag minden állva vizelés után le kéne mosni. Kultúrember ezért ráül a WC-re, otthon mindenképpen.