Ennek a két extrán finom, amerikai szuper street foodnak a receptjét terveztem megosztani Veletek a következő napokban. Mindkettő korábban készült és még fotózni sem felejtettem el 😀  Fél adagot aztán mindegyikből  be is suvasztottam kapásból a mélyhűtőbe, ínségesebb napokra, mint például most is, mikor másnál hó vége felé van, nekünk pedig kőleveses két hetünk, és gondoltam, hogy legyen az egyik vacsora a héten ismét BBQ marhasültes szendvics. Kőleveses hét? Az meg mi? ITT és ITT írtam róla.

 

De, komolyan mondom, én szeretem ezeket az időszakokat!

 

Annyi kreativitást lehet beletenni az üresebb pénztárcájú napokba, hetekbe, igazi kihívás úgy bűvészkedni a készletekkel, hogy olyan ételeket tálalok, hogy a családtagok nem, hogy nem érzik meg, hogy szűkösebbek az anyagi forrásaink, de még azon is elgondolkodnak, hogy lehet, hogy nyertünk a kaparós sorsjeggyel? (nem szoktunk amúgy ilyesmire költeni, de mégsem írhattam, hogy Lottó 5-ös, mert az már mindennap bélszín és lazac kategória lenne – hát ha tehetném…sóhaj)

 

Ám én soha nem akkor húzom meg a nadrágszíjat, amikor esetleg kevés a pénz!

 

Inkább akkor tálalok olcsóbb ételeket, amikor lenne mit tejbe aprítani. Nálunk soha nincs olyan, hogy hó vége van és már csak üres főzelék kerül az asztalra, mert nem telik húsra! Nemcsak a pénzt osztom be okosan, de a hozzávalókat is. Hogy mindig jusson valami finomság, akkor is, ha éppen nem telne rá (és nem, nem hitelre vásárolok ilyenkor 😉 ).

 

Először is, az olcsóbb és drágább(-nak tűnő) ételek váltakozva kerülnek az asztalunkra.

 

Lehet, hogy ma simán penne al pomodore-t eszünk (paradicsomos penne olasz módra), ami megvan össz-vissz 250 forintból ötünknek, de a spájzajtó táblafalán már láthatják felírva krétával (mint egy menő bisztró menüajánlata), hogy a napokban milyen más – éttermi  minőségű – kaják érkeznek a francia, amerikai, olasz, mexikói vagy ázsiai kulináris világból. Így a kelkáposzta főzelék is könnyebben csúszik aznap.

 

Hogyan oldom meg, hogy a hónap végére (vagy szűkösebb időszakra) is maradjon a  finomságokból?

 

Először is, ha akciós valamilyen hús, akkor nagyobb mennyiséget vásárolok belőle, és egyből feldolgozom olyan formában, ahogyan szeretném később megfőzni/sütni. Például ha sertéscombot veszek, akkor csíkozom tokánynak, szeletelem rántott húsnak, és ezeket egyből lefagyasztom. A maradékból pedig sütök szaftos malacot, ebből eszünk, de egy adagot fagyasztok is, mielőtt bárki meglátná a teljes mennyiséget 😀

 

Vagy ha a lapocka akciós, akkor úgy vágom fel, hogy a közepén maradjon egy szép darab tömb, ami egyenletesen át tud majd sülni, szintén pulled porknak, a levágott széleiből pedig készítek sertéspörköltet, amit konzervként egyből tartósítok is.

Hogy mi az a pulled pork, amit mi már csak szaftos malacnak hívunk az egyik gyorsétterem reklámja után?

 

Ha véletlenül kóstoltad ezt az említett szendvicset ebben a gyorskajáldában, és nem ízlett: kérlek, ne írd le teljesen ezt az egyébként rendkívül finom ételt! Mert hallottam, hogy az ő verziójuk nem nyerte el mindenki tetszését (túl édes volt, mint egy desszert), de én megosztok majd hamarosan veletek egy olyan változatot, amit ha megkóstoltok, lehet, hogy nem akartok többet hamburgert enni!

 

szaftos malac

Egy őrülten jó pulled pork (A kép forrása ITT🙂

 

A pulled pork elkészítése annyira egyszerű, hogy akár egy nagyobb gyerek is nekifoghatna,

 

…tehát egy konyhai antitalentum is bátran belevághat, mert a legnehezebb rész benne a gázsütő meggyújtása! De térjünk vissza az címadó témához: tegnapelőtt nagy lendülettel és teljes magabiztossággal kivettem a mélyhűtőből a BBQ marhasültet a mélyhűtőből. Tegnap aztán megfőztem hozzá a házi barbecue szószt is, amivel a street fodd jellegű szendvicsben készültem pluszban nyakon önteni, amikor a hús hűtőzacskóját kinyitva rájöttem, hogy ez bizony a szaftos malac!

 

„Na fene” – gondoltam – „…már megint megjártam!”

 

A legtöbbször feliratozom a cuccokat a fagyasztóban, de erről azt hittem, hogy simán felismerem, mint ahogy a marhát is. Hát túlontúl elbizakodott voltam. Már Lia is megmondta:

 

“Elég nagy pofára esés, ha kiveszel egy sertéscombot rántotthúsnak, és kiderül, hogy felkockázott csirkemell az. Igen, van ilyen, hiába gondolod még fagyasztás előtt, hogy simán megismered, amikor összeállt egy tömbbé, már nem fogod. “

 

Ezért írd rá mindenre, hogy mi van benne és mikor tetted a mélyhűtőbe, és utána jegyezd fel a mélyhűtős listára!

 

fagyasztó

Ezért írd rá mindig, hogy mi van a dobozban, ha a mélyhűtőbe teszed!

 

Tehát: ÚJRATERVEZÉS!

 

Az alap adott volt, street food szendvics, csak a töltelék egy része változik. A hús oké, de kell valamilyen szósz is pluszban! Eszembe jutott, hogy a múltkori szaftos malac alatt sült zöldségekből (sárgarépa, hagyma, zellerszár) és a maradék pecsenyeszaftból is eldugtam egy adaggal a fagyasztóba.

 

Ugye milyen jó néha kicsit visszafogni és nem degeszre enni magunkat?

 

Ez az adag akkor senkinek sem hiányzott, most meg pont jól jött a hús és zöldség is. Egyrészt mert ezekben a napokban biztos nem engedhetnénk meg magunknak egy amúgy sem akciós másfél kilós lapockát, másrészt a mélyhűtős hiba is ki lett javítva a zöldségek jóvoltából.

 

Most nem  bajlódtam a passzírozással és gravy készítéssel (recept hamarosan), hanem gyorsan rápörgettem a mikróban, hogy felolvadjon (na ezt nem gyakran csinálom, mert energia takarékosságból mindent a hűtőben olvasztok ki, aminek nem lehet fagyottan kezdeni a főzését vagy készétel), aztán zutty bele egy edénybe, átforraltam, 1 perc botmixerezés, majd az egész borsok kihalászása (haraptatok már rá kajában? Hehe), és fogtam a szálaira szedett szaftos húst és beleforgattam a fűszeres, csípős zöldségbe.

 

szaftos malac

Csak, hogy megjöjjön a a kedvetek ehhez a recepthez: finom, omlós és igazán szaftos hús..kézzel vagy villával is szálaira szedhető! (Forrás itt)

 

Kész is volt a vacsora,és  a bbq szósz sem megy kárba, mert a hűtőben várakozott a még fagyott csirke szárny, így a mai vacsora buffalo (ez nagyon csípős) és ragacsos (ezek enyhén csípősek és édeskésebbek) csirkeszárnyak lesznek, szintén amerikai módra.

 

Egyébként az ebben a bejegyzésben emlegetett összes étel szuper BULIKAJA,

 

…egyiket sem bonyolult elkészíteni, csak néhány fűszert kell hozzá beszerezni, és már indulhat is egy jó kis témaparti, amerikai buli, pulled pork bárral és egyéb street food kajákkal! Még belépőt is vagy vacsora hozzájárulást is szedhettek az albérletben egy ilyen alkalom kapcsán, és ha a haverok megkóstolják ezt a kaját, ti lesztek a legnépszerűbbek a csapatban!

 

A BBQ marha pedig tovább pihen a fagyasztóban egy későbbi különleges alkalomra várva. Lehet, hogy szendvicsként végzi, lehet, hogy egybensültként tálalva, ki tudja..

 

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod. Ha van kedved tovább olvasni, a bejegyzés alatt hasonló cikkeket találsz, nézd meg őket, hátha valami még felkelti az érdeklődésedet. Ha van kedved, gyere beszélgetni a facebook oldalunkra és egy lájknak is örülnénk!

Szeretnétek tudni, hogy mit tegyetek, ha véletlenül kifogy egy hozzávaló? Itt adok pár tippet!