Szembejött velem minap egy szép darab sertés lapocka, sárga címkésen. Tudtam, hogy nem hagyhatom ott, bár aznap már nem terveztem főzni, ám olyan áron kellette magát, hogy el kellett hoznom.

 

Viszont az elkészítését sem halogathattam, mert aznap lejárt.

 

Erőt vettem tehát magamon, és még aznap nekiugrottam, hogy feldolgozzam. Adta volna magát egy finom kis szaftos malac, de ilyen melegben eszemben sincs órákra bekapcsolni a sütőt (a legkevesebb időtartam is 3 óra lenne), így a pulled pork élvezetét megtartjuk az őszi szezon kezdetére.

 

Így főztem belőle egy közepes adag pörköltet.

 

Közben elkezdtem mérlegelni: pont annyi lett belőle, amennyiből az 5 tagú családunk egyszer jóllakna.

De bármilyen akciós áron is vettem, úgy éreztem, hogy lehet ezt még fokozni, figyelembe véve, hogy most ismét “kőlevesesebb” időszakban vagyunk.

 

A kőleves

 

Átvariáltam tehát a következő napok menüjét (ezért szoktam írni, hogy fontos a rugalmas menütervezés), és főztem egy adag sárgaborsó főzeléket, amúgy “menzásan”. A pörkölt egyik adagja lett a feltét hozzá.

 

A maradékot pedig kétfelé osztottam.

 

Az egyik részből készítettem tarhonyás húst, a másikból pedig egy jó sűrű, gazdag gulyáslevest. A múltkor vettem nagyon akciósan egy csomó sárgarépát, amit akkor feldolgoztam, mert nem lehetett volna tovább eltenni. (tudjátok, hűvös helyen, homokban hónapokig lehet tárolni a sárgarépát)

 

 

Alapvetően nem szeretek sárgarépát fagyasztani, mert megváltozik az íze és az állaga, ám van, amikor muszáj, mint például ebben az esetben is, mert különben tönkremenne.

És vannak olyan ételek, amikbe pont jó az ilyen fagyasztott répa, mint például a gulyásleves vagy a már említett pulled pork, illetve sült csirke alá is tökéletes, ha zöldségágyon készítjük. Arról nem beszélve, hogy milyen kényelmes dolog, ha ilyenkor nem kell pucolgatni és felkockázni, karikázni.

 

Vagy más egybensült húsok alá is tökéletes, mint ez a szép báránylapocka.

 

Így a gulyáslevest pillanatok alatt összetudtam dobni:

  • A maradék pörköltet felengedtem vízzel
  • Beledobtam a még fagyos sárgarépa kockákat
  • Picit hagytam főzni, közben pucoltam krumplit, majd ezt is felkockáztam
  • Ment ez is a lébe, akkor megkóstoltam és utánafűszereztem:
    • egy kis só
    • bors
    • illetve egy fél kocka maradék füstölt alap, ami maradt valami után már tök régen, ezt is beledobtam.
  • Amikor a krumpli és a répa már majdnem megpuhult, szórtam bele egy kis csipetkét (ezt is nagyon akciósan vettem. Általában frissen szoktam készíteni, de most nem volt kedvem vele bajlódni, így körülnéztem a kamra polcain és meglepődve tapasztaltam, hogy jééé van csipetkém.)

A végén a krumpliból és a tésztából kioldódó keményítő miatt olyan jó sűrű lett a leves, hogy be sem kellett rántanom, a füstölt kocka miatt meg kapott egy kis extra ízvilágot, így nem volt az az érzésünk, hogy már 3. napja pörköltet eszünk.

 

Viszont így ez az egy adag lapocka szépen fel lett szaporítva,

 

…és egy adag étkezés helyett 4-5-re elég volt. Ezt a trükköt az albérletben vagy akár a koleszban is bevethetik majd az egyetemisták:

  • Hoznak otthonról pörkölt konzervet
  • Tarhonyát pirítani gyerekjáték
  • A sárgaborsó főzelék megfőzése sem egy nagy kunszt, de abból is lehet otthon konzervet készíteni
  • A gulyásleves összedobásához meg csak a hámozás tudománya szükségeltetik.

 

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod. Ha van kedved tovább olvasni, a bejegyzés alatt hasonló cikkeket találsz, nézd meg őket, hátha valami még felkelti az érdeklődésedet.

Ha szeretnél praktikus háztartási tippeket, akkor lájkold a facebook oldalunkat, minden héten hasznos tanácsokat osztunk meg Veled!