Holnap Advent és már ma nagyon karácsonyi hangulatban vagyok, egész nap karácsonyi dalok szólnak. De ha nagyon elmerengek, még bekúszik a korábbi december 23-24-k rossz emléke.

Valamikor pár évvel korábban…

December 23.

• Egész nap sütit sütünk, mert korábban nem volt rá idő. Vagy mert halogattuk.

• Két tepsi süti is elégett. “Én kidobom a kukába!”…”Ne, megesszük így!”

 

 

• Titokban elővettük a karácsonyi díszeket, hiszen a fát is a Jézuska hozza.

• Éjszaka ellenőrizzük őket: a fele nincs meg!

– Hová tetted?

– Ahová tavaly!

– A fenéket, akkor meglennének!

• Összeveszünk, de legalábbis megy a neheztelés.

• Keresgélés a pincében. Hurrá, van még két doboz!

• Ellenőrizzük az égőket.

• Nem ég! De ég. Mondom, hogy nem ég! Ja, villog. Kontaktos. A másik meg nem ég. Hol vannak a pótégők? Jóég tudja.

 

 

• Férj: Irány a Tesco éjfélkor, újabb égősorért.

• Közben csomagolom az utolsó ajándékokat. Közben felhívom férjet, mert rájövök, hogy valakit kihagytunk, vegyen neki valamit. Mondjuk másképp fogalmaztam…

• A cellux nem ragad. Most már ragad, de mindenhová. Nem találom az elejét. Már foggal-körömmel végigmentem a tekercsen, nincs meg. Megvan, de most meg lenyeltem egy kis cellux darabot. Köhögök. Már fulladok. Jajj, csak fel ne ébredjenek a gyerekek!

• Férj hazaér, én feladom, mert már a csomagolópapír is szakad. „Majd holnap délután tovább tart a séta!” – nyugtat a férjem.

 

 

December 24.

• A gyerekek bezzeg már hajnalban kukorékolnak! Pedig még csomagolni akartam.

• A késői fekvés miatt zombi vagyok, sebaj, kezdődik újra a taposómalom.

• “Nem, ne húzd fel a redőnyt a terasznál!” -“Mami, miért?” -“Mert: csak” (az erkélyen van a fa…)

• Mi lesz a reggeli, mi lesz a tízórai, mi lesz az ebéd?? – Ezek mindig csak enni akarnak? Te jó Ég, annyira csak a vacsorára fókuszáltam, hogy elfelejtettem, hogy ma ebédelni is kell!

“Mindegy, rendelj egy óriáspizzát, nem érek rá!”

• Tésztát gyúrok, ragad. Elegem van!!
  

• Miért mondták, hogy a pulykát kötözés előtt kenjem be vajjal? Csúszik ki a kezemből, majdnem a földön landol. Mondtam már, hogy elegem van??
  

• Mikor lesz már délután, hogy elhúzzanak a gyerekek és díszíthessem a fát?

• Délután van: esik. Nem, nem a hó, hanem az eső. Nem lehet sétálni. Oké, marad a pláza.

• Szerencsére a férj már befaragta a fát és visszaszaladt, hogy betegye a sarokba. Beakadt a függönybe: Mindegy, menjetek már, majd megoldom!

 

 

• Hol vannak a szaloncukorkampók? Elfelejtettük. Oké, akkor kötözöm. Telefon férjnek: menjenek majd még egy plusz kört.

• Fent vannak a gömbök: basszus, elfelejtettem, hogy előbb az égőket kellett volna feltenni! Vissza az egész.

• Már két díszt a földhöz csaptam mérgemben, de jó, hogy ezek az új gömbök nem üvegből vannak!

• Hoppá, ez egy régi dísz volt. Üvegből. Hozom a seprűt és feltakarítom a romokat.

• Csúnya, utálom az egészet! Kimegyek inni egy teát. Akkor szembesülök a konyhában lévő apokalipszissel. Lesz.rom.

• Kimegyek és már határozottan tetszik a fa.

• Sietnem kell, mert jönnek a gyerekek. Gyorsan beteszem az ajándékokat a fa alá. Akkor még nem tudom, hogy az egyiket majd csak Húsvétkor találjuk meg, annyira eldugtam.

• Hoppá, már csörög a kulcs a zárban, úgy teszek, mint aki a konyhában tevékenykedik, és semmit se látott: “mami, mami megjött a Jézuska!” „Tényleg??” – örülök az örömüknek. De már az jár a fejemben, hogy a vacsoraaaa, jajj, mikor kell lekapcsolnom a sütőt?

• Már bontják az ajándékokat. A hiányzó darab még mindig nem tűnt fel. Mindenki olyan boldog! Jajj olyan megható, de azért nem kéne így sírnom! Ja, hogy fáradt vagyok?

 

 

• És még hol van a nap vége!

• Végre. Végre minden ajándék kibontva, mehetek vissza a konyhába!

• “Mami, jössz velem játszani?” Nem érek rá. “Mondtam, hogy nem érek rááááááá! Ha 5 perccel ezelőtt azt mondtam, hogy nem érek rá, akkor miért kérdezed meg megint? Hát nem érted, hogy a tökéletes karácsonyunk tökéletes menüjét akarom az asztalra tenni???”

• Tálalok. Nincs időm leülni, mert frissnek kell lennie minden fogásnak.

• Hulla vagyok, de igen: T-Ö-K-É-L-E-T-E-S volt a vacsora, nem? “De, de minden nagyon finom volt..”

 

 

• Mami jössz játszani? Nincs erőm. Majd holnap. Miért érzem magam ilyen cudarul, mikor minden annyira tökéletesen sikerült?

• Elaszom a díványon. De legalább a karácsonyfa mellett.

…..

 

2016.

 

Ma november 26-a van. Minden ajándék megvásárolva, némelyik már hónapokkal ezelőtt. Kezdem a csomagolást. Ma már díszítjük a házat a holnapi adventre. A karácsonyi menü nagy része feldolgozva, fagyasztva vagy konzerválva és két étel már készen pihen a mélyhűtőben. Majd előző nap kiveszem és tökéletes lesz másnap, már tudom, mert kipróbáltam.

 

Ma ellenőriztem az égőket is, és „szét is gubancoltam” őket. Minden girland megvan. A gyöngyökből álló fűzért is szétszedtem és egyenként feltekertem őket. Van kampónk. A linzeralap megsütve, már csak lekvárt kell bele tenni. Holnap diót törünk a diós patkóhoz, a jövő héten meg is sütjük. Csak jól el kell dugnom, hogy kitartson karácsonyig. De addig is sütünk majd még! Nem érdekel, hogy kihasználjam a forró sütőt, nem akarok 4 tepsi süti miatt meggebedni! Jól jön a sütő melege egy másik nap is!

 

Öröm van.

 

Holnap kezdődik advent és tudom, hogy a 4 hét alatt lesz időm a meghitt készülődésre e és várakozásra, amiről az adventi időszak szól. Csak olyat kell már csinálnunk itthon, amit szeretünk, nincs kényszer. Minden nap egy kicsivel több díszítés kerül majd a házban mindenfelé. Van egy csomó időnk, sütünk még pár finomságot, már csak az illatok miatt is!

 

 

Két fiú, David (19) és Rolika (11) már nagyok, de Beni (5) még hisz a Jézuskában. Miatta pedig mindenki részt vesz a csodában. A fát viszont már nem a Jézuska hozza! Együtt díszítjük fel a gyerekkel, olasz szokás szerint korábban, amint megjelennek az első fenyőfaárusok. Így tovább is élvezhetjük a szépségét! és legalább nem kell idegbajt kapni a finisben.

 

Már várom a Szentestét. Végre várom a karácsonyt!

 

Tetszett a bejegyzés? Köszönöm ha megosztod és nyomsz egy tetszik gombot is vagy itt, vagy a facebook oldalunkra! A fotók forrása: giphy.com, tumblr, tvn.hu