…azaz miért van/volt uborkaszezon.
Emlékeztek a Neoton régi slágerére?
A napokban hallottam és nem megy ki a fejemből. Tudjátok milyen az, amikor egyszer csak azon kapod magad, hogy énekelsz, dúdolsz magadban egy dallamot és néha fogalmad sincsen róla, hogy hol hallottad.
Szóval most ez a dallam szól bennem, és azért választottam címnek, mert most én is éppen egy ilyen “átértékelem magamban a világot” időszakban vagyok.
Ezért sem volt bejegyzés az elmúlt napokban.
Nem arról van szó, hogy kifogytam volna a témából, sőt rengeteg anyag vár feldolgozásra, a fejemben keringő cikkötletekről nem is beszélve, de egyrészt ezek a napok nálunk a legmozgalmasabbak és nem a nyaralás terén.
Sok a munka, sokat utazunk, ha meg otthon vagyok, akkor csúcson jár a befőzés, amit most megfejel David utazása/elköltözése/egyetemre való készülődése és minden, ami ezzel jár, legfőképpen a házi konzervek gyártása.
De persze ha nagyon akartam volna, akkor találtam volna időt egy-egy cikk írására is.
Ám…az a helyzet, hogy szerintem sokan nem is sejtik, hogy mennyi időbe telik egy bejegyzés megírása. Az ötlettől kezdve, a kidolgozáson át, a formázás, a képek keresése stb. Talán Kissemese Orsi írt erről a blogjában az elmúlt hónapokban.
Elárulom: SOK
Mert ha az ember nem külföldi oldalakról “lopkodja” a cikkeit, amit gyorsan lefordít, aztán néha még a hivatkozást is elfelejti betenni, szóval ha nem így, hanem saját kútfőből dolgozik, a saját élményeiből táplálkozik, ráadásul még saját fotókat is próbál készíteni stb. akkor 1-1 cikkhez tényleg igen sok idő kell. A visszajelzés meg igen kevés.
Persze látom a számokat, nagyon sokan olvasgattok, sok cikkünk kerül kiemelésre a cafeblogon, a facebookon, a startlapon vagy akár a Nők Lapja Cafe oldalán is, amiért nagyon hálás vagyok, de néha úgy hiányzik egy kis interakció, egy kis beszélgetés vagy itt vagy a facebook oldalunkon, hogy az ember felmérje: nem hiába csinálom.
Persze ez a blog igazából Davidnek és sorstársainak íródott a kezdetekben, de valljuk be:
…egy friss egyetemista nem igazán fog nekilátni és a neten keresgélni, hogy hogyan tudna spórolni.
De a talán a szülőknek tudunk segíteni, akár azoknak, akiknek még kicsik a gyerekeik, vagy azoknak, akik frissen röpültek ki a családi fészekből, és most próbálják a szárnyaikat bontogatni a háztartásszervezés terén.
Szóval elgondolkodtam, hogy a mai világban van-e szükség arra, amit csinálok?
Kellenek-e az írásaim? Tud-e valaki meríteni belőlük?
A választ még most sem tudom, de arra jutottam, hogy ha másért nem is, de a saját családomnak jó, ha ezek a dolgok nem vesznek feledésbe. Például mennyire bánom, hogy a nagymamám receptjei elkallódtak (unokatesómnak talán megvannak, de nem, nem adja őket). Sajnálnám, hogy ha az a tudás, amit összegyűjtöttem az évek alatt és amiket folyamatosan gyűjtök most már itt vidéken,
szóval a régiek tudása, nem menne feledésbe.
Talán lesz, akinek segít, lesz, aki pont emiatt a blog miatt változtatja meg a hozzáállását, mondjuk az ételek feldolgozásában, a spórolás vagy a környezetvédelem terén. Akkor már megéri. Aztán talán valaki el is mondja ezt nekem és akkor érezni is fogom, hogy valóban megérte 🙂
Úgyhogy most folytatom és a napokban elmesélem, hogy mi történt velem, miután abbahagytam a kávéivást. Nem fogod elhinni!
Legutóbbi hozzászólások