Ez merült fel bennem a napokban. Nem véletlenül 😀

Régebben minden nyáron barna voltam, sőt télen szoláriumoztam is, aztán valahogy ez abbamaradt a legkisebb fiam születése után, azaz már a vele való nyári terhességemkor. Ennek már 6 éve, azaz utoljára 7 éve napoztam úgy igazán. (amit nem bánok, mert ennyivel kevésbé öregedett a bőröm 😉 )

3 éve ugyan kaptam egy szolárium bérletet ajándékba, amit 1 éves késéssel sikerült lejárnom 😀 Szerencsére elfogadták még 🙂

 

Szóval pár napja úgy döntöttem, hogy na de aztán most!!

 

Most aztán tényleg nekiállok napozni.

 

Átstrukturáltam a dolgokat, a teendőket úgy, hogy 10-10 percekre ki tudja feküdni a napra. Hihetetlen, hogy mennyivel erősebb az UV sugárzás, mint régebben. Éreztem a bőrömön, hogy mennyire éget a nap, és hiába kentem magam 50-es faktorú krémmel, így is sült csirke lett belőlem úgy is, hogy másnap már szinte csak árnyékban „napoztam”.

 

Jött is a felvetés: mi enyhítheti a napégés következményeit.

 

Persze legtöbben a tejfölt ajánlják ilyenkor, de én mindig utánajárok az ilyen házi praktikáknak, mert nekem nem elég, hogy „anyukám is ezt kente rám és nem lett tőle semmi bajom” és hasonlók.

 

A kép forrása: http://www.seriouseats.com)

 

Szóval jó a tejföl a napégésre?

 

Hát az biztos, hogy a hidegsége hűsíti a bőrt, így első pillanatban jó döntésnek tűnhet.

 

DE: megtudtam, hogy bőrgyógyászok egyáltalán nem ajánlják, mert tejfölben lévő fehérje és  a zsír nem tud beszívódni a bőrbe, csak bevonja, és ettől első körben hidratáltságot érzünk.

De ahogyan lehűl a tejföl, már káros, mert nem hagyja lélegezni a bőrt, ami még inkább bemelegszik, a gyulladás befelé húzódik és így lassulhat a gyógyulás.

 

És ezt nem valami vidéki nagymama mondja, hanem tényleg bőrgyógyász.

(forrás)

Persze most biztos lesznek olyanok, akik felülbírálják az orvost azzal: hogy

 

„De nekem bevált! Nálam működik”.

 

Mint a szódabikarbónás bejegyzésnél, amikor sokan meghazudtolják a kémiát (és nem olvassák el alaposan a cikket).

 

Még egyszer tehát: lehet, hogy abban működik a tejföl, hogy hűsítő érzést ad (egy hideg zuhany is megtenné, sőt ajánlatos ilyenkor!), de a gyógyulást lassítja és káros a bőr számára. PONT. Én hiszek a bőrgyógyásznak és a tejfölt inkább félreteszem egy finom rakott kelkáposztához vagy túrós csuszához.

 

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod. Ha van kedved tovább olvasni, a bejegyzés alatt hasonló cikkeket találsz, nézd meg őket, hátha valami még felkelti az érdeklődésedet.

Ha szeretnél praktikus háztartási tippeket, akkor lájkold a facebook oldalunkat, minden héten hasznos tanácsokat osztunk meg Veled!